Az emberiség által tönkretett Földön majdnem minden élet elpusztult. Kétszáz éve azonban egy zseniális tudós, Aaron Al-Baz kialakított egy mesterséges világot, Édent. Úgy tervezte, hogy az emberek majd itt várják ki, hogy a Föld évszázadok alatt meggyógyítsa önmagát.
Legalábbis ezt tanítják az ökotörténet tananyagok, és így tudja Éden minden átlagos lakója.
Mivel Éden befogadóképessége korlátozott, minden párnak csak egy gyermeke lehet, a második gyermekek sorsa halál. Ez várt volna Rowanra is, ha édesanyja nem rejtegette volna
születése óta. A lány időközben tizenhat évessé cseperedett, de teljes elzártságban él, amit egyre nehezebben visel. A kamasz Rowan olyannyira kiéhezett a külvilágra, hogy éjszakánként kerítésük tetejéről szemléli a várost, majd egy este titokban felfedezőútra indul. A kaland során nemcsak csak a romantikával találkozik életében először, de az események sodrában egy olyan titok derül ki számára, ami alapjaiban rengeti meg világát.
Rowannak menekülnie kell, hogy megmentse az életét. És bár a jövő bizonytalannak tűnik, talán változást hoz, és egy új remény ígéretét is tartogatja számára.